Edőcs Márta
üvegművész

Gimnáziumi évei alatt Farsang Sándor, Kovács-Gombos Gábor, majd később Hefter László voltak mesterei. Saját műhelyt indított, külföldi kurzusokon képezte magát. 1994-ben amerikai ösztöndíjat kapott, az ott töltött idő során üvegművészettel, illetve technikákkal ismerkedett. 1995-ben alapította meg Sopronban cégét Glass Design néven, melynek célkitűzése a hazai üvegművészek ellátása alapanyagokkal, eszközökkel, szakirodalommal, az üvegművészet terjesztése, oktatása, szakmai és művészeti programok szervezése, nemzetközi kapcsolatok építése és nem utolsó sorban a vizuális kultúrára nevelés. Rendszeresen tanít hazai és külföldi kurzusokon.
2012-től évente tanár-asszisztensnek hívták Amerikába Corningba(NY), a világ rangos üvegművészeti központjába, ahol 2017 óta saját kurzusokat vezet.
Alkotói munka – hitvallás:
Éveken keresztül építészeti üvegeket készített, majd érdeklődése az egyedi galériatárgyak irányába fordult. Munkái gondolatok, hangulatok, emlékek, vagy éppen aggodalmak absztrakt megfogalmazásai.
2011-ben kezdett el egy mintarendszerrel kísérletezni, mely most is jellemző a munkáira. SEJTelem-nek nevezte el a technikát az első így készült tárgyak alapján. Random alakú, szabálytalan sejtekből végtelenített hálózatokat hoz létre. Üvegei különböző színű rétegekből állnak, s a rétegek közötti csiszolás eredménye a színátmenet, mely gyakran 3D-s látványt és hatást eredményez.
Az anyag csillogásánál jobban érdekli a forma, az üvegben rejlő téma és üzenet.
Szívesen játszik különböző felületekkel, matt és fényes, opál és transzparens üvegek, fény és árnyék, ezüst és üveg kombinációjával.
Ékszereinél az üveg kiegészül ezüsttel. Kisméretű és hordható alkotásokként, kommunikációként tekint rájuk.
Munkái számos hazai és külföldi kiállításon kerültek bemutatásra.

Művészeti Tagságok:
Fiatal Iparművészek Stúdiója
Magyar Üvegművészeti Társaság
Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete
Képző és Iparművészek Szövetsége
Fidelissimart – Soproni Művészek

Önálló kiállítások:  

  1. FISE Galéria, Budapest
  2. MAGMA Galéria, Budapest
  3. Moor Art Gallery, Hollandia
  4. Megdermedt romantika, Erdész Galéria, Szentendre
  5. Élő ékszer, Magma Galéria Budapest, Király Fannival
  6. SEJTelem I, FISE Galéria Budapest
  7. SEJTelem II,Palmetta Galéria Budapest
  8. B32 Trezor Galéria, Reloaded (Újratöltve)

Edőcs Márta galériája